Kultúra és művészetek 13.oldal
1547 találat. Amfiteátrumok, Film, Galériák, Karnevál, parádé, Szabad Táncház a Káli-medencében - Pünkösdkor is Kőfeszt!

Szabad Táncház a Káli-medencében - Pünkösdkor is Kőfeszt! Cikk

Kőfeszt – a Szabad Táncház Augusztus első hetében már negyedik alkalommal lesz Kőfeszt -A nyugalom fesztiválja. Idén azonban a fesztiválon túl már nem csak annak kísérőprogramja, a havonta egy alkalommal megrendezett Folkklub várja az érdeklődőket, hiszen a pünkösdi hétvégén debütál a Kőfeszt – a Szabad Táncház elnevezésű n

Először lép színpadra Magyarországon korunk egyik legjelentősebb karmestere, Christian Thielemann Cikk

Christian Thielemann és a Drezdai Staatskapelle Május 26-án egy több évszázados hagyománnyal rendelkező német zenekar és világklasszis énekesek örvendeztetik meg a szimfonikus zene kedvelőit és a zenei felfedezésre vágyókat. A Drezdai Staatskapelle hangversenyén a Magyarországon első ízben fellépő sztárkarmester, Christian Thielemann vezényleté

Két év után ismét Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban Hír

Magyar Nemzeti Múzeum Két év kihagyás után újra Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben, ahol május 21. és 22. között több mint 70 múzeum mutatkozik be. A látogatókat napközben gyermekprogramok, tárlatvezetések, múzeumpedagógiai foglalkozások és gasztronómiai különlegességek, délután és este ped

Indul a jegyértékesítés a Müpa 2022/23-as évadának programjaira Hír

Müpa - Yuja Wang A Müpa a következő évadban is a világ vezető zenekaraival, karmestereivel és szólistáival várja az érdeklődőket. A nézők az elmúlt hetekben az intézmény által kínált bérletek közül választhatták ki kedvenceiket, most azonban már külön-külön is megválthatják belépőiket az egyes előadásokra és konce

Bondoró Fesztivál 2022 Esemény

Bondoró Fesztivál 2022 dátum

2022 Jun 10
Ebben az évben a korábbiaknál is színesebb programkínálattal készülnek a fesztiválszezonra a Bondoró szervezői. Június 10. és 12. között önfeledt karneváli hangulattal, gólyalábas és marionett előadásokkal, újcirkuszi produkciókkal, továbbá artistákkal és óriásbábokkal, valamint koncertekkel és vá

Világhírű Ring ciklusával tér vissza a Budapesti Wagner-napok Hír

Budapesti Wagner-napok 2022 2022-ben immár tizennégy éve annak, hogy a Müpa először mutatta be Fischer Ádám karmester és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara közreműködésével eddigi legnagyszabásúbb, négy estén át zajló produkcióját, Richard Wagner A nibelung gyűrűje című operaciklusát. Hartmut Schörghofer legendá

"Az egyik szemem sír, a másik nevet" – Interjú Szűcs Mihállyal, a Barba Negra vezetőjével Cikk

Interjú Szűcs Mihállyal, a Barba Negra vezetőjével Vasárnap délután a BARBA NEGRA vezetője, Szűcs Mihály, aki többek között a Koncertszervező.hu egyik alapítója, mellette pedig több, zenei témájú projekt ötletgazdája – ROCK1, Fesztivál FM -, személyes hangvételű posztban írt a Győrújbaráton megrendezett fesztiválon tapasztalt öröméről. Elmondása,

A Magyar Nemzeti Múzeum ingyenes, digitális kiállítóhelyet nyitott az Akváriumnál Cikk

ingyenes, digitális kiállítóhely az Akváriumnál Világhírű múzeumok – köztük a Louvre, a Musée d’Orsay, valamint a Picasso Múzeum – ikonikus műtárgyai is megtekinthetők a Magyar Nemzeti Múzeum legújabb kiállításán. A francia Micro-Folie mobilmúzeum digitális tárlatlátogatásán a látogatók tabletek segítségével, nagy felbontású, digitalizált fényk

Hazai képzőművész installációja ékesíti a Budapest Parkot Cikk

Sztefanu Marina Májustól egy különleges installáció és egy ideiglenes kiállítás fogadja a Budapest Park vendégeit. A Zwack Unicum pályázatára hazai képzőművészek jelentkezhettek terveikkel, a négy legkülönlegesebb mű kiállítás, a győztes elképzelés pedig installáció formájában valósult meg. A projekt egy jótékony

Nemzetközi sztárok a 2022-es Jazztavaszon Cikk

Jazztavasz 2022 - Cyrille Aimée A Müpa a kezdetek óta jazzel ünnepli a tavasz legszebb hónapját, idén két év kihagyás után a közönség végre ismét nemzetközi nagyágyúk koncertjein hódolhat a műfaj iránti szenvedélyének. Sarah McKenzie bensőséges hangulatú szólóesten mutatja be Secrets of My Heart című lemezét, a Yellowjackets big

Tavaszi zsongás a Müpában Cikk

Tavaszi zsongás a Müpában - Pusker Júlia A klasszika és a romantika két kulcsfigurája ígér tartalmas élményt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar koncertjén 2022. május 12-én. A Beethoven-műveket kínáló első részben hallható lesz a népszerű Egmont-nyitány. A mestert 1809-ben a bécsi császári színház kérte fel, hogy írjon

Május 13-án indul a VEB2023 idei romkoncert sorozata Hír

VEB2023 Romkoncertek: ¡Nosnach A tavaly indult sorozat egyedi és romantikus környezetbe helyezett irodalmi ihletésű koncertekkel mutatja be Veszprém és a Balaton-felvidék egyedülállóan gazdag középkori örökségét. Az első idei esemény igazi különlegesség lesz, hiszen a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) progr

Az ország legjobb sajtófotói a Magyar Nemzeti Múzeumban Cikk

40. Magyar Sajtófotó Kiállítás Közel 250 fotográfus mintegy 6000 pályaművéből választott legjobb alkotásokkal nyílt meg a 40. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum belső udvarában. Az eseményen átadták a pályázat győzteseinek járó MÚOSZ Nagydíjat és az André Kertész-nagydíjat, a tizennégy kategória első három helye

Tánc világnapja a Várkert Bazárban Cikk

Flying Bodies & Collective Dope: You are the Flow Április 29-én ingyenes szabadtéri eseménysorozattal ünnepli a tánc világnapját a Várkert Bazár. A mozdulatművészet határterületeiről érkező alkotók közösségformáló köztéri, workshopból kifejlődő, itt és most spontán születő előadással készülnek, amely annyira erősen épít a közönség részvételére, h

Minden eddiginél több színházi produkció a 2022-es VéNégy Fesztiválon Cikk

Andreja Bagara Színház Számos szakmai díjat elnyert magyar színházi előadás, Örkény Egypercesein alapuló szlovák darab, Petőfi Sándor alakját is megidéző cseh produkció és Shakespeare Titus Andronicus című drámájának kortárs lengyel feldolgozása lesznek a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó fő színházi programjai.  A

Távol és mégis közel – Barakonyi Zsombor kiállítása Cikk

Barakonyi Zsombor: Keleti pályaudvar (2022) A művész közelgő, 50. születésnapja alkalmából nyílt kiállítás a Pintér Galériában Barakonyi Zsombor alkotásaiból. A "Távol és mégis közel" című, május közepéig látható tárlat keretében a művész legújabb munkáit vonultatja föl. Barakonyi Zsombor alkotásai a művésztől már megszokott realisztikus,

Miskolcon, Győrben és Debrecenben is kivételes programmal várja a közönséget a Bartók Tavasz Cikk

Bartók Tavasz országszerte Ramón Vargas és a Győri Filharmonikus Zenekar, Arturo Sandoval, Maxim Vengerov és a Pannon Filharmonikusok, a BANDALOOP, Igudesman & Joo, Szergej Krilov és a Kodály Filharmonikusok Debrecen, a Győri Balett, a Szegedi Kortárs Balett, a Pécsi Balett és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Ritmo Pikn

Holnap nyit a Budapest Park! Hír

Budapest Park színpad 2022 A húsvéti hosszúhétvége után kipihenten vághatunk neki az idén tíz éves Budapest Park tizenegyedik évadának. 2022 minden tekintetben a nagyágyúk éve lesz számukra, hiszen a legnagyobb hazai kedvencek mellett minden eddiginél több nemzetközi szupersztár fordul majd meg a színpadon. De nem csak a fe

Idén is saját színházi darabbal nyit a Művészetek Völgye fesztivál Hír

Művészetek Völgye 2022 - Színház A fesztivál életében régóta fontos szerepet tölt be a színház, tavaly először saját bemutatóval is jelentkeztek. A tehetséges Mr. Ripley után idén egy sokkal intimebb darabbal készülnek a Művészetek Völgye nyitónapjára: a Mr. és Mrs. egy két szereplőre, de összesen 10 szerepre íródott, izgalmas, p

Lista Szűkítése

Országok

Városok

különböző településeken Kultúra és művészetek kategórában

igf_2018_fejlec
igf_2018_logo

Szegedi Nemzetközi Gitár Fesztivál 2018 Esemény

Szegedi Nemzetközi Gitár Fesztivál 2018 időpont

2018 Apr 11
Ki ne akart volna gitárhős lenni? Ki ne tudná, hogy a gitár még mindig nagyon menő. Persze kinek ezért, kinek azért - a csajozásért, a szenvedélyért, vagy a művészi önkifejezésért. Egy biztos: a gitár még mindig az egyik legfontosabb és legnépszerűbb hangszer a világon. És ennek a hangszernek idén i

Észt hét 2018 Esemény

Észt hét 2018 időpont

2018 Mar 19
Március 19. és 27. között rendezik meg az Észt hetet, ami ezúttal az észt állam függetlenségének 100. évfordulója apropóján megvalósuló rendhagyó utcaművészeti projekttel veszi kezdetét Budapesten. Az Észt Intézet és a Szimplafilm közös programsorozata tizenegyedik alkalommal hozza el az észt kultúr

bach_mindenkinek_feszt_2018_Fejlec

Bach Mindenkinek Fesztivál 2018 Esemény

Bach Mindenkinek Fesztivál 2018 időpont

2018 Mar 21
A Bach in the Subways, magyar nevén a Bach Mindenkinek nemzetközi programot egy New York-i csellista, Dale Henderson indította útjára 2010‑ben azzal a céllal, hogy növelje a klasszikus zene iránti általános érdeklődést. Minden év márciusában, Johann Sebastian Bach születésnapja környékén világszerte

Kultúrák Találkozása Fesztivál 2018 - Kultúrák találkoznak Budapesten Esemény

Kultúrák Találkozása Fesztivál 2018 időpont

2018 Mar 08
Kultúrák Találkozása Fesztivál néven három napos rendezvénynek ad otthont a Budapesti Kulturális Központ és a Kalunba Közösségi Ház. A március 8-án kezdődő színes kavalkádban kiállítások, filmvetítések, koncertek és családi programok jelentenek kikapcsolódást. A fesztivál ingyenesen látogatható. Ja

duhongo_ifjusag_eloadas_fejlec

Orlai Produkció: Dühöngő ifjúság Esemény

Orlai Produkció: Dühöngő ifjúság premier előadás időpont

2018 Mar 16
2018. március 16-án, a Belvárosi Színházban mutatják be John Osborne világhírű klasszikusát, a Dühöngő ifjúságot, Nádasdy Ádám fordításában, Znamenák István rendezésében, Szabó Kimmel Tamás, Kovács Patrícia, Ötvös András, Járó Zsuzsa és Papp János szereplésével. A téma ismerős: mennyire kell és hogy

orszagos_tanchaztalalkozo_2018_fejlec

Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár 2018 Esemény

Országos Táncháztalálkozó 2018 időpont

2018 Apr 13
Harminchetedik alkalommal rendezik meg az Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt 2018. április 13-15. között, közel 2500 közreműködővel, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseményeként. A fő helyszín most is a Papp László Budapest Sporta

fatemplom_fesztival_2017_fejlec

Fatemplom Fesztivál 2017 2017. 07.14 - 07.16., Magyarföld

Fatemplom Fesztivál 2017 időpont

2017 Jul 14
Az idén is megrendezik a Fatemplom Fesztivált Magyarföldön. Első alkalommal még nem is nevezték fesztiválnak, a Fatemplom Ünnepét rendezték meg a templom felszentelésének első évfordulóján. Ez az ünnep mára már fesztivállá növekedett, ahol a fatemplomban és a szabadtéri színpadon különböző produkció

szines_varos_fejlec
szines_varos_2017_logo

Színes Város 2017 Esemény

Színes Város 2017 időpont

2017 Jul 05
Negyedik alkalommal rendezik meg a Színes Város Budapest Fesztivált. Az elsősorban tűzfalak festésével foglalkozó fesztivál továbbra is a kortárs képzőművészeti szcéna izgalmas és friss művészeit, alkotásaikat hivatott bemutatni. 2017-ben a hazai alkotók felkérése mellett várhatóan Németországból​ -

barokk_randevu_2017_fejlec

Barokk Randevú 2017 2017.07.01 - 2017.07.02, Keszthely, Festetics-kastély

Barokk Randevú 2017 időpont

2017 Jul 01
Csodálatos dallamok és törekvés a tökéletes rendre – ez a barokk zene lényege. Manapság egyre többen térnek vissza az elmét gyönyörködtető klasszikus muzsika hallgatásához, amely a szépséget a mérnöki pontossággal és a rendezettséggel egyesíti. A zenekedvelő ínyenceket várják július 1-jén és 2-án a

zempleni_fesztivál_2017_fejlec

Zempléni Fesztivál 2017 2017.08.11 -2017.08.19, Tokaj-Hegyalja és Zemplén

Zempléni Fesztivál 2017 időpont

2017 Aug 11
Újra gazdag és színes programkínálattal várja látogatóit Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális eseménye, az idén 26 éves Zempléni Fesztivál. A programsorozat augusztus 11-19. között kínál magas színvonalú komolyzenei koncerteket, színházi- és táncelőadásokat, jazz koncerteket, kirándulások

budapesti_wagner_napok_2017_fejlec

Budapesti Wagner-napok 2017 2017.06.08 - 2017.06.21, Müpa, Budapesz

Budapesti Wagner-napok 2017 időpont

2017 Jun 08
Tizenegy éve nyűgözi le a hazai és nemzetközi közönséget a Müpa világhírűvé vált fesztiválja, a Budapesti Wagner-napok. Az eseménysorozat, melynek kedvéért évről-évre Magyarországra zarándokolnak a Wagner-rajongók, idén is igazi különlegességeket ígér június 8. és 21. között. 2006-ban, tizenegy évv

Ratha-yātrā: Szekérfesztivál 2017 2017.06.24, Városliget, Budapest

Ratha-yātrā: Szekérfesztivál 2017 időpont

2017 Jun 24
Június 24-én idén is Szekérfesztivál lesz Budapesten, amelyre Krisna-hívők ezrei készülnek már. A fesztiválmenet 10 órakor indul a Vörösmarty térről és 13 órakor érkezik a Városligetbe, ahol este 9 óráig India Fesztivállal várja az érdeklődőket, egész napos színpadi programmal, indiai ételekkel, med

nk_termeszetfilm_fesztival_2018_logo

Nemzetközi Természetfilm Fesztivál 2018 Esemény

Nemzetközi Természetfilm Fesztivál 2018 időpont

2018 May 25
A Nemzetközi Természetfilm Fesztivál mára a régió egyik kiemelkedő természet- és környezetvédelmi eseménye lett. A szakma és a média támogatásával sikerült elérni, hogy a rendezvény idején a figyelem a természeti értékeinkre és azok védelmére irányuljon. 2017-ben 58 országból közel 300 film és több

Sandro Miller: Malkovich Malkovich Malkovich kiállítás a Műcsarnokban Esemény

A kiállítás időtartama

2018 Mar 01
A Műcsarnok 2018-ban is sztárkiállítással indítja a Budapest FotóFesztivál rendezvénysorozatát, az idei év leglátványosabb fotókiállításával, melyben John Malkovich válik fotó ikonok főhősévé. A 2017-ben 20 új fotóval teljessé tett sorozat Budapesten látható először. Február 28-án nyílt a Műcsarn

brain_bar_2018_fejlec
brain_bar_2018_logo

Brain Bar Budapest 2018 Esemény

Brain Bar Budapest 2018 időpont

2018 Jun 01
Tudomány, a technika, a társadalom, az üzlet vagy épp az orvostudomány egy fesztiválon? A túlzás nélkül hiánypótló Brain Bar Budapest 2018. június 1-jén és június 2-án, ezúttal a Corvinus Egyetem falai között ismét kínál egy árfogó, nyárindító szellemi ’bulit’, ahol a világ remek koponyái és előadói

korusok_ejszakaja_2017_fejlec

Kórusok Éjszakája 2017 2017.06.10, Palotanegyed, Budapest

Kórusok Éjszakája 2017 időpont

2017 Jun 10
2017. június 10-én ötödik alkalommal csendül fel többszáz torokból az ének, hogy hangot adjon a térnek a budapesti Palotanegyedben az 5. Kórusok Éjszakáján, melynek keretében 50 kórus 76 koncerttel várja az érdeklődőket a józsefvárosi Palotanegyed 15 különböző helyszínén. Az 5. Kórusok Éjszakáján a

cafe_budapest_2017_fejlec
cafe_budapest_2017_logo

CAFe Budapest 2017 2017.10.06 - 2017.10.22, több helyszín, Budapest

CAFe Budapest 2017 időpont

2017 Oct 06
Október 6-án indul, és 17 napon át egészen október 22-ig tart a 26. CAFe Budapest. A régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata ebben az évben is valódi csemegéket tartogat a kortárs művészet rajongóinak - számtalan műfajban, több mint 30 helyszínen, szerte Budapesten. Hazánkba látogat

design_het_2017_fejlec
design_het_logo

Design Hét Budapest 2017 2017.10.06 - 2017.10.15, több helyszín, Budapest

Design Hét Budapest 2017 időpont

2017 Oct 06
Október 6. és 15. között ismét megrendezésre kerül a Design Hét Budapest, melynek középpontjában 2017-ben a pályakezdés, a kis- és középvállalkozások állnak. Díszvendég országként a Dán Királyságot köszönti a fesztivál, ahol a nemzeti össztermék mintegy tizedét innovatív, a designt a kezdetektől str

klassz_a_parton_2017_fejlec
klassz_a_parton_logo

KLASSZ a pARTon fesztivál 2017 2017.07.15 - 2017.08.06, Balaton-part, Duna-part

Esemény ideje

2017 Jul 15
A Cimbora Alapítvány harmadik alkalommal rendezi meg a KLASSZ a pARTon fesztivált, amelynek házigazdája Érdi Tamás zongoraművész, aki nemcsak művészi, hanem emberi példát is mutat. A fesztivált azzal a nem titkolt szándékkal szervezzük most már harmadik éve, hogy hagyományt teremtsünk, és igényes, k

szentendrei_teatrum_fejlec

Szentendrei Teátrum és Nyár 2017 2017.07.09 - 2017.08.20, több helyszín, Szentendre

Szentendrei Teátrum és Nyár 2017 időpont

2017 Jul 09
1969-ben színművészeti főiskolások ötlete nyomán Szentendre különleges atmoszférájú barokk főterén nyári színház született, amely csaknem 50 éve ajándékozza meg felejthetetlen élményekkel a kultúra szerelmeseit. A 2017-ben július 7-étől augusztus 20-ig tartó programsorozat vázát a színházi előadások